Nagyapa a Nem ezt ígértékből
Ezen a régi fotón a nagyapám látható. Róla szól a kötet hatodik novellája. A könyv megírása során tulajdonképpen az volt az egyik célom, hogy bemutassam a nagyapám élettörténetét, aki születésem óta jelentős szerepet játszik az életemben. A nagyapám jellemábrázolása, karaktere és a hozzá fűződő események mind valósághűek, a novellát felépítő történet azonban a szerzői kreativitás szüleménye.
Érdekes lehet, hogy hogyan tudtam írni azokról a nagyapához kapcsolódó eseményekről, melyek idején még meg sem születtem, vagy gyerek voltam. Nos, ... igen. Gyerekként valahogy mindig megéreztem, mikor kell jobban fülelni a felnőttek beszéde közben, mint általában. :-) A nagyapáék esküvőjéről például akkor hallottam, amikor vendégek voltak náluk. Nagymamám azt gondolta, már mélyen alszom a másik szobában, és elmesélte az esküvőjük délutánját a vendég házaspárnak. Akkor persze még nem sokat értettem abból, hogy "világháború", meg "enni sem volt mit", később azonban összetettem a puzzle darabjait. A novella írása közben a saját fantáziámat is hozzátettem.
"Náluk mindig az volt, amit nagymamám mondott. Nem azért, mert nagyapának nem volt szava a családban, inkább azért, mert számára egyszerűbb volt elfogadni és rábólintani, mint vitatkozni. Nagyapa sokat és keményen dolgozott, de a gyereknevelésbe, a háztartás vezetésébe és a hétvégi programok tervezésébe nem szólt bele. Minden jó volt úgy, ahogy a felesége eltervezte. Amikor feleségül vette, fülig szerelmes volt nagymamámba, a bodrogközi kis zsákfalu egyik legszebb lányába. Az ország éppen a háborús károk helyreállításán küszködött, amikor ők ketten összeházasodtak. Nem is volt nagy esküvőjük. Egy későnyári, forró délután elmentek a falu templomába és megkérték a papot, hogy adja össze őket. Nagymamám menyasszonyi ruhája egy könnyű, nyári ruha volt, amiben aznap délelőtt még a kertben dolgozott. Nagyapa egyszerű vászonnadrágot és inget viselt. Még gyűrűjük sem volt. Évekkel később az egyik rokon nagymamámra hagyta a jegygyűrűjét, ezt alakították át az ujjával megegyező méretűre. Azon az őszi napon mindez nem számított. Semmijük sem volt, mégis mindenük lett."