Amikor a temető mesél

A Nem ezt ígérték kötet Halottak napja című novellájában egy háromgenerációs család elutazik a vidéki temetőbe, hogy mécseseket és virágokat helyezzenek az egykori családtagok sírjára, és megemlékezzenek róluk. A dolog pikantériája az, hogy olyan családtagok sírjához is ellátogatnak, akiket csak a nagyszülők ismertek. A család többi tagja az ő elbeszéléseik alapján alkot képet az elhunytról. 

Nem titok, hogy a személyek, akikről mesélnek, egykor a családom tagjai voltak. A novella legérdekesebb személye talán a képen szereplő István, akit a nagyszülők gyerekkorukban láttak utoljára, és az ebből az időből származó emlékeik már kissé megfakultak. Ezért történik az, hogy István halálának a körülményei évről évre változnak.

"Miután itt is elrendezték a virágokat és a mécseseket, mindenki közelebb húzódott, és várta a mesét. Bár már kívülről fújták a harminckét éves korában öngyilkosságot elkövető családapa történetét, aki mindenhová szekérrel járt, és aki ittas állapotban még Józsefnek is megengedte, hogy a lovakat hajtsa, miközben ő a szekér hátuljában aludt, mégis ezt várták a legjobban, ahol - valószínűleg azért, mert az akkor tizenkét éves József nem sok mindenre emlékezett, - az apróbb részletek évente változtak. Egyik évben kártyaadósság állt az öngyilkosság hátterében, míg egy másik évben féltékenységi roham."